Eltűnésem miértjei...

Eltűnésem miértjei...

Kicsit megtörten, de újra itt vagyok és hozom az új írásaim. Bepótlom az elmaradásokat és lendülettel nyitok egy új "lapot" az életemben. Eldöntöttem jobban harcolok, azokért akik fontosak nekem és amik fontosak nekem. 

Mióta eltűntem 15-e óta nincs bejegyzés. Most leírom naplószerűen miért nem volt és mik történtek a hosszú hétvégén velem.

2018. 03.15. Visegrád

Egész reggel sürögtem-forogtam már korán, hogy elkészüljek Visegrádra. Kitakarítottam látszatra a házat, összepakoltam és kutyusomat készítettem az útra. (Picim mindig velünk utazik) Szüleimnek segítettem, hogy ezután elkészüljenek, majd meg akartam etetni a hörimet 3 napra, de apum előbb felért az emeletre, így félúton belebotlottam. Fogtam a hörim és sírt. Mondom: mi történt? Haldoklik a Manód. Átadta a kezembe és már nem nagyon vett levegőt. Az a harapós höri, aki elkaphatatlan, virgonc volt, már alig mozgott. Kezembe vettem és ölemben befeküdtem vele ágyba. Pakolás közbe felváltva fogtuk, míg délbe a kezembe éreztem utolsó levegőjét és meghalt. Gyerekként a legelső Gombóc nevű hörim ugyanígy ment el. Persze zokogtam, de összekaptam magam betettem a helyére és indulni kellett. Tettem be neki kaját, azért a megszokás, szeretetem végett, de tudtam nem eszik belőle értelemszerűen.

Fájó szívvel, többször sírva leértünk szerencsésen Visegrádra a kedvenc kutyás hotelunkba. Ott mindig nagyon kedvesek és imádjuk a helyet. Kaptunk egy szép szobát, szép kilátással. Kicsit elterelődjünk elmentünk a környékre egyet sétálni, aztán lementünk a wellnesbe. Sokat beszélgettünk és minden ellenére nagyon jó este volt.

Képek:

03. 16.

Másnap reggeli után átugrottunk Vácra komppal. Elmondani nem tudom, hogy élveztem a hajózást. Vácra meg mikor beértünk nagyon örültem végre oda is eljutottam. Gyönyörű a tér és vissza szeretnék menni nem szakadó esőbe is körbenézni. Bementünk egy múzeumba, ahol koporsókat és régi tárgyakat lehetett megnézni, maradványokkal. Nagyon tetszett bevallom, bár akkor nem sejtettem mi vár rám később. A jelek nem akartak tudatosulni bennem. Délután visszamentünk a Hontiba és lementünk wellness-be. Este meg sétálni és venni kaját. Betértünk egy kis cukrászdába a bolttal szembe, ahol isteni sütit ettem! Érdemes oda beülni. (Rigoletto Cukrászda) Este filmeztünk és beszélgettünk sokáig. Én nem aludtam, hanem sírtam fél éjjel mindig. Lehet másnak egy höri csak, de én nekem családtag és azon kattogtam hazaérek el kell temetnem édes szívem.

Képek:

03. 17. 

Megint egy szép nap. Visegrádon kimentünk az erdőbe kutyussal egy hatalmas sétára. Nagyon fáradtak voltunk, így nem sokat mentünk, de élveztük a friss levegőt nagyon. Délutánt végáztattuk a medencébe. Estefelé beültünk a régi helyünkre, ahol isteni a kaja. Már megláttak üdvözöltek, hogy rég láttak. Nagyon jól esett! (Gulyás csárda) Én ettem egy túrós csúszát, pörivel és salátával. Jól főznek így egy rossz panasz nem lehetett és még kutyusom is bejött velünk. Imádjuk a helyet! Utána még kis séta és mentünk filmezni, pihenni. Szakadt persze az eső már. Én hajnali kettőre nagyon rosszul lettem persze nem aludtam ez miatt.

Képek:

03. 18. 

Nem éreztem túl jól magam, de össze kellett pakolni reggeli után. Az esőből hó lett így a szokványos útvonalon levittem kutyámat anyummal a Duna partra. Olyan hógolyózást, futkározást lenyomtunk. Annyira felszabadultam haza se akartam jönni. Táj csodálatosan festett! Minden másodpercet kiélveztem a napokban a dolgok ellenére. Eljött az indulás, akkor elbúcsúztunk a tulajtól és többiektől. Szeretjük a helyet és őket egyaránt, így fájószívvel jöttem el. Szerencsésen hazaértünk aznap, de fura volt beesni az ajtónkon bevallom.
Én rögtön felrohantam és kivittem hörim testét elásni a kertbe. Egyedül megoldottam mindent és szép kis sírt kapott tőlem. Sírtam egy sort, majd próbáltam elfogadni ez van és lesz új, akinek adhatok megint egy esélyt. Közben este megbeszéltük hogyan lesz jövőhét tavaszi nagytakarítások címén, mert apum itthon lesz és anyum is szerdától. Felhívtuk az idősotthont mikor mehetünk látogatni a mamámat, de mondták a zárlat még él (1 hónapja nem látogatható, felháborító gondoltam), de mondták jól van ne aggódjunk.

Kis sor ehhez a zárlatrészhez... Tudom fertőzésveszély van, de akik bent vannak öregek nagy része ezt nem érti, miért nem lehet megoldani védőfelszerelésbe bemenjenek a látogatók??? Szegények egyedül épülnek le teljesen, ahogy a mamám is tette valószínűleg. Azt hiszik magukra hagytuk őket, pedig nem!!! Nekik is szörnyű és nekünk is, ez ellen valahogy kéne tenni!!! Én őszinte leszek nagyon haragszom mindenre ez miatt... Elzártak attól akit szeretek! Ő mondta mindig addig él míg látogatjuk és szeretjük, mellette vagyunk.. Mit gondolhatott szegény??? Lemondtunk róla vagy miii??? Teljesen ki voltam akadva, de ekkor nem sejtettem mi vár holnap... Ez még kiakasztóbb!

Képek:

03. 19. Egy fájdalmas nap

Reggel a szokványos teendőkkel keltem és megcsináltam őket. Kattogtam azon, hogy végre a héten talán bemehetek apummal mamámhoz. Délbe lepihenni készültem. Éppen lefeküdtem aludni mikor szólt apum. Vágtam is fejeket rendesen miért kelt fel, aztán leérve megtudtam.. Közölte hívták. Meghalt a mama... Álltam és nem tudtam megmozdulni. Ötször kérdeztem miiiiiii?? Hiszen tegnap temettem el a hörimet ez nem lehet őt nem temethetem el.. Összeomlottam teljesen. Nem láthattam és soha többé nem fogom.. Egyszerűen most írva se fér a fejembe, hogy aki pár hete magához ölelt én simogattam a fejét már nincs. Ráz a hideg és sírok.. Nem tudom elfogadni. Felhívtunk aznap mindenkit és elmeséltük a dolgokat. Reggel megitatták még, aztán elaludt. Nehéz erről írni. Aki veszítette el már szerettét tudja milyen érzés, sajnos nekem se új 10 éve pontosan ezen estem át kicsi gyerekként meg már többször. Nekem a szüleim maradtak így már csak, meg rokonok, akik valljuk be nem állnak közel hozzám úgy, mint ő és szüleim. Kicsit azt érzem egyre inkább magányossá válunk/válok. Idővel tényleg egyedül maradok... Barátnőm rendes volt este átjött megölelt, de nem tudtam sírni előtte. Apum előtt is tartottam magam, előtte is, aztán beugrott a nővérem. Ekkor zokogni kezdtem neki. Ő egyszer látogatta két évben összesen, ezért nem értettem miért pont neki sírom el a dolgokat, de ekkor jött ki a fájdalom igazán. Végigbőgtem az estét 19.-én.

Manóm 2016. 09.-be került hozzám fél évesen (emlékül)

1923. 11. 22. - 2018. 03. 19. Emlékül

03. 20.-22.

Folyamatos sírás közepette elkezdtük intézni a temetést. Megvettük a fejfát, az úrnát és minden effélét. Kibaszott sokba fáj a temetés megállapítottam nem éri meg meghalni sem..  Nehéz helyzet! Intéztünk délbe papot és a többit.. Délután kicsit barátnőmmel beszélgettem és azon voltam hogyan szedem össze magam. Végül arra jutottam nem fogok sírni tovább. Ő meghalt én élek és szeretné boldogak legyünk és vigyázzunk egymásra. Tenni fogok érte. Apumat és anyumat boldoggá fogom tenni, legyenek büszkék rám. Mamámra úgy gondolok, hogy csodás ember volt, jószívű és génjeit örököltem továbbviszem ezeket. Mindig itt lesz és mindig szeretni fogom, sose felejtem el őt. Mosolygására "ezer" év múlva ugyanúgy emlékszek majd, mint most. Ezekben a napokba így talpra álltam a temetésig, akkor meg meglátjuk áprilisban hogyan tudom viselni a helyzetet. Reméljük úgy, mint most..

Remélem senkit nem szomorítottam el és erősek lesztek ilyen helyzetekben. Tanuljatok a dolgokból és szeressétek azokat, akik mellettetek állnak!!! Minden perc ajándék! Élvezzétek ki!