Dajka-Nevelési alapok

Nevelési alapismeretek



A nevelés fogalma: Amikor nevelésről beszélünk, akkor elsősorban arra gondolunk, hogy a nevelés valamilyen cél elérésére irányuló tevékenység. Tehát a nevelés valójában a fejlődésbe való beavatkozást jelenti.

Nevelés célja: Tartalma szerint azt jelenti, hogy mit akarunk elérni, milyen értékekkel, képességekkel rendelkező emberré kívánjuk nevelni a gyermekeket. Az óvoda folytatja a bölcsőde vagy család nevelőmunkáját a maga eszközeivel: megszervezi a gyerekek környezetét, tevékenységeit, társas kapcsolatait, ezzel előkészítve az iskolai nevelést.

3-6, ill. 7 éves gyerekek teljes személyiségének sokoldalú, harmonikus fejlesztése, a fejlődés elősegítése.

Fontos, hogy sajátítsák el a megfelelő viselkedési és magatartási formákat!

Kerete: Érzelmi biztonság megteremtése.

Nevelési módszerek

  • a nevelés céljainak és feladatainak megvalósítását segítik
  • gyermek aktivitásának és önálló tevékenységének kibontakoztatására irányulnak
  • a közösségi nevelés eredményességét segítik
  • a gyermek személyiségét, annak megbecsülését az egyéni és életkori sajátosságokat veszik figyelembe
  • a pedagógus, illetve pedagógus közösség céltudatos, tervszerű szervezett vezető szerepe a meghatározó
  • rugalmasan és mindig együttesen, rendszerként fejtik ki a hatásukat.
Osztályozása

1. Meggyőzés, felvilágosítás, tudatosítás módszerei
  • példa, példakép
  • bírálat, önbírálat
  • beszélgetés
2. Tevékenység megszervezésének módszerei
  • követelés, megbízás, ellenőrzés
  • verseny, játékos módszerek
  • gyakorlás
3. Magatartásra ható módszerek
  • ösztönzés, serkentés (ígéret, helyeslés, elismerés stb.)
  • kényszerítő módszerek (felszólítás, parancs, büntetés)
  • gátlást kiváltóak (felügyelet, intés, tilalom)
Feladatai

Fontos az egyén fejlődésének kedvező irányba való terelése!

Az óvodáskorú gyermek testi, lelki szükségleteinek kielégítése.
  • egészséges életmód kialakítása
  • érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása
  • értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása.

Színterei: Bölcsőde, óvoda, iskola, napközi. Család, társadalom.



0 Megjegyzések