Változások

Kezdetek a változáshoz


Ma két darab pszichológiai jellegű témakörrel jövök nektek. Az első, ahogy a címéből rájöhettetek a Változások lesz. Ez a bejegyzés helyzetemet is lefedi, ezért jó ötletnek tartottam kicsit kifejteni. 



Rám jellemző nyitott vagyok a világra, de csak egy bizonyos szinten. Külsőmön folyton változtatok, szemléletem, felfogásom változik, időről-időre alakul, fejlődik. A változások terén nálam a problémát az jelentette, hogy nem akartam nyitni más emberek felé. Elzárkóztam. A csalódásaim végett 4 fal között tengettem jó ideig a hétköznapjaim, sehova se mentem. Elvesztettem összes barátomat. Valamilyen szinten innen jött az ötlet kezdjek írni regényt és blogot. Kiemelt a magányosságból. A blog, pedig adott valamit, amivel embereket érhetek el és közösséget kovácsolhatok általa. Megoszthatom az életem, segíthetek másoknak és ezernyi jó oldal. 500 megtekintés felett érzem azt talán tényleg végre van értelme ennek az egésznek és pont most eljött az ideje írjak erről. Persze én máshogy gondolkodok, mint a legtöbb ember, de pont ezért örülök el tudok érni a témáimmal egyre több személyt.

Az elhatározásom jó ideje megvan, de nemrégen kezdtem bele a felépítésébe. Még nem remek, de idővel bármi lehet! 2018 elején számvetést végeztem és újragondoltam a céljaimat, ezt az oldalt nézitek épp most mi lett belőle.

Most pedig térjünk át az igazi psziché részre, ami segíthet nektek is...

Változás?

A nagyobb lépéseket hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá seperni, halasztani. Sok példát felhozhatok, amiben mindenki magára ismerhet: egészséges életmódba kezdek, sportolni fogok rendszeresen, diétázok, jó munkát keresek, egyedül is utazok, szórakozni járok, barátokat szerzek, kilépek egy rossz kapcsolatból stb. Ezeket folyton elmondjuk, de lépéseket nem teszünk. A változás gondolatára adott reakciónk személyiségünktől függő. A nyitott gondolkodásúak fogékonyabbak az új lehetőségekre, kihasználják őket, míg a zártak hallani se akarnak róla, nem mernek kilépni a komfort zónájukból. Félnek változtatni! Tény a változás kockázatokat rejt és áldozatokkal jár, de megéri amondó vagyok! Sose fejlődünk, ha egy helyben toporgunk..

Ha megfelelően motiváltak vagyunk bármit véghez vihetünk! Ne maradjunk egy helyben/helyzetben, ha van lehetőségünk tovább lépni. (legfőképpen, ha egy "romboló" helyzetről van szó)

Lépések

Fedezzük fel önmagunkat, mi kell nekünk a jobb élethez?! Hogyan kezdjünk bele? Problémánk forrása honnan ered? Min kéne javítani, változtatni? Mit szeretnénk elérni később? Végig kell gondolni az egészet és feljegyezni.

Megoldás

Előzővel végeztünk és hajlandóvá váltunk változtatni, akkor megtaláltuk a jó irányt azt jelenti, marad a cselekvés. Teremtsünk, keresünk lehetőségeket! Ne vess el semmilyen ötletet! Ha egyedül nem boldogulunk kérjünk bátran segítséget pl. közeli ismerősöktől. Egy külső szemlélő tanácsa sokat segíthet. Legfontosabb mégis bízz magadban (nincs lehetetlen), irányítsd az elméd, életed, döntéseid. Vállald fel azt aki vagy, lenni szeretnél.

Lezárásként lépj, ne félj!

0 Megjegyzések