Könyvajánló

 Könyvajánló

Van most 6 (kéznél) +13 (tervezettek) könyv, amit meleg szívvel ajánlok elolvasásra. Mind önfejlesztő ebből, de 3 kitölthetős, fogjuk rá szórakoztató tartalom, egyben fejlesztő. Véleményt még nem írok, mert nem mindet sikerült elolvasni, kifejtésből majd később lesz bejegyzés, de beleolvasások, leírások alapján tudom, hogy ütőssek! Hátha megtetszik valamelyik nektek és szívesen olvasnátok őket itt hagyom ajánlónak. Könyvek a Lírából vannak. Nézzük mi lapul erre az utolsó őszi hónapra, téli időre a polcomon, ami javíthatja is az életemet. Az eddigi könyvek mind telitalálatok voltak, így ajánlom azokat is elolvasásra, előző ajánló itt: Link. Most ahonnan rendeltem helyet linkeltem be (Líra), ahol be tudjátok szerezni őket, de nézzetek utána lehet máshol olcsóbban beszerezhető 1-2!

1. Almási Kitti - A te döntésed

Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Vannak-e valódi, nagy horderejű, kiérlelt döntéseink, vagy más emberektől és a külső eseményektől várjuk, hogy elbillentsenek valamelyik irányba?

Esetleg addig húzzuk az időt, míg bizonyos lehetőségek elvesznek, így végül már nem is kényszerülünk arra, hogy döntsünk? Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár a külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk - és ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk?

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a kötet címadó előadása, míg a többi fejezetben számos más téma merül fel.
Dr. Almási Kitti az elmúlt évtized során sok száz előadást tartott Magyarország különböző pontjain és határainkon túl is. Akinek volt már szerencséje valahol meghallgatni őt, az tudja: előadóként is legalább olyan figyelemreméltó, mint szerzőként, sőt a személyes találkozások annyira inspirálják, hogy sokak szerint ilyenkor van elemében igazán.

Ebben a válogatáskötetben a legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba néhányat, melyek az élet különböző területeire kalandozva villantanak fel egy-egy szeletet a neves pszichológus gondolkodásából. Szó esik önismeretről, párkapcsolatokról, családról, elvárásokról és autonómiáról, életbátorságról, megküzdésről, az önmagunkért való kiállás és az önvédelem lehetőségeiről, sebzettségeink gyógyításáról - az Almási Kittitől megszokott olvasmányos, élvezetes stílusban.

Link: Link


2. Monica Sweeney - Engedd el végre (kitöltéses alap)

"Az olyan napokon, amikor úgy érzed, hogy a Föld leakadt az átkozott tengelyéről, vagy közeledik az apokalipszis, mindig jusson eszedbe, hogy a horizonton süt a nap."

Naplózd ki magadból a frusztrációt és a negatív gondolatokat, széles mosollyal az arcodon!

Monica Sweeney az elengedés ajándékát adja a kezedbe ezzel az igazán vagány és üde naplóval, hogy magad mögött hagyhasd a terheidet és boldogan élhesd az életed.

A haragtartás, a számonkérés és a bosszú tervezgetése nagyon sok energiát igényel. Bár a várakozás a káröröm egyetlen igazi pillanatára nagyon édesnek tűnhet, az igazi boldogság abban rejlik, ha egyszerűen fittyet hánysz az egészre.

Az Engedd el végre!! fesztelen kérdéseivel, vidám naplóírással és inspiráló gyakorlataival szabadítja fel valódi, színes és önfeledt énedet. Ezeken az igazán elbűvölő, ámde szókimondó oldalakon biztosan te is megtalálod a módját, hogy átláss a badarságon, megszabadulj a vacak, csapnivaló dolgoktól, és jobb kedvre derülj. Élvezd hát a magasról teszek rá jóleső katarzisát, amit ez a színpompás napló nyújt!

Adj a lelkednek egy frankó löketet és ints búcsút a borúlátó gondolatoknak! Pozitív gondolatok, örömteli élet, szevasztok!

Link: Link


3. Corvina Kiadó - Álomnapló (kitölhető napló)

Az álom az ember önismeretének nélkülözhetetlen forrása. Meglepően sokat elárul a tudat felszíne alatt kavargó érzésekről, érzelmekről, félelmekről, vágyakról. De csak akkor, ha minél pontosabban és részletesebben emlékszünk rá. Az álomnaplóaz aktuális és a régebbi álmok lejegyzésére és megőrzésére szolgál, az ágy közelében, az éjjeliszekrényen a helye. A lélek egyetlen példányban létező, kézzel írt, különleges könyve.

Link: Link


4. X - Tudd meg ki vagy! Önismeret lányoknak (kitöltéses alap)

HOGYAN REAGÁLSZ A VILÁG DOLGAIRA?

A SZABÁLYOK SZERINT ÉLSZ, VAGY MEGSZEGED ŐKET?

MI TESZ IGAZÁN BOLDOGGÁ?

Tudod-e, ki vagy? - erre a kérdésre keresi a választ ez a tizenéves lányoknak íródott interaktív napló, amely számos kérdőívet, kvízt, kreatív ötletet, valamint rengeteg érdekes és inspiráló információt tartalmaz.

Áss mélyre magadban, merülj el saját világodban! Töltsd ki a személyiségteszteket, elemezd az álmaidat, vizsgáld meg a döntéseidet, és határozd meg helyedet a világban!

Készen állsz a kalandra? Itt az ideje, hogy felfedezd az igazi éned!

Link: Link


5. Megan Logan - Szeresd magad! (kitöltéses alap)

Indulj el az önelfogadáshoz vezető úton!

Nőként manapság mindannyian küzdünk azzal, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző szerepeink között. Egyszerre akarunk helytállni otthon és a munkahelyünkön, ápolni a kapcsolatainkat és megoldani a feladatainkat. De mikor gondolunk önmagunkra? Ráébredünk-e arra, hogy először saját magunkkal kell törődnünk, mert anélkül másokon sem tudunk segíteni? Hogy ha nem szeretjük önmagunkat, másokat sem tudunk jól szeretni?

Vedd a kezedbe ezt a hasznos tanácsadót, és fedezd fel, mennyi szeretnivaló van rajtad! A Szeresd magad foglalkoztatókönyvnek a segítségével megtanulhatod, mit jelent megismerni és megszeretni önmagadat, és olyan gyakorlatokat próbálhatsz ki, amelyeknek köszönhetően fejlődésnek indul az önbizalmad, és jobbá válnak az emberi kapcsolataid. Akár a testképeddel harcolsz, akár egy egészségtelen kapcsolatból akarsz kilépni, akár egyszerűen azzal küzdesz, hogy elfogadd önmagad, ez a könyv hasznos eszközöket és feladatokat kínál a kiteljesedéshez és a lelked táplálásához.

Kíváncsi vagy, mi emeli ki ezt a könyvet a nőknek szóló önsegítő kiadványok közül?
A bevált technikák. Szeresd meg önmagadat egy sor, a tudatosság és a pozitív pszichológia eszköztárába tartozó gyakorlat alkalmazásával!


Az inspiráló ötletek és motivációt adó feladatok. Fedezd fel változatos képességeidet rejtvények és naplóbejegyzések révén! Értsd meg az érzelmeidet és engedd el azokat a meggyőződéseidet, amelyek csak gúzsba kötnek! Gondolkozz, tűnődj, és világosodj meg!

A megerősítő állítások. A könyvben folyamatosan találkozol olyan kijelentésekkel, amelyek segítségével pozitívabbá teheted a hozzáállásodat, és támogató gondolatokból töltekezhetsz!
Teremts célokkal és az önmagad iránt érzett szeretettel teli életet!

MEGAN LOGAN amerikai mentálhigiénés szakember húsz éve foglalkozik tanácsadóként többek között a családon belüli bántalmazás és szexuális erőszak áldozataival, étkezési zavarokban szenvedő betegekkel és hospice gondozásba került páciensekkel. Szakterülete a traumához, abúzushoz, evési zavarokhoz, gyászhoz és veszteséghez kötődő lelki problémák kezelése.

Link: Link


6. Herendi Kata, Szabó Eszter Judit - 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról

Társas kapcsolataink életünk első pillanatától az utolsóig formálnak bennünket.

Általuk válunk azzá, akik vagyunk, és nekik köszönhetően változunk és fejlődünk folyamatosan. Ám nem mindegy, milyen irányba. A kapcsolataink építhetnek és rombolhatnak, jó helyekre és tévutakra is vihetnek bennünket.

Minden kapcsolat tükör, amely megmutathatja a válaszokat életünk fontos kérdéseire. Minden emberi kapcsolat esély arra, hogy tanuljunk valamit önmagunkról. Egymás szemében olyasmit is megláthatunk magunkról, ami egyébként rejtve maradna.
Ehhez az önvizsgálathoz, az őszinte tükörbe nézéshez ad kapaszkodókat és újszerű szempontokat ez a könyv, hogy ezáltal közelebb kerülhessünk önmagunkhoz és egymáshoz is.

Pszichoforyou online magazin szerzőinek második kötete a szülő-gyerek kapcsolatokat, a baráti kapcsolatokat, a testvérkapcsolatokat, a munkakapcsolatokat és a párkapcsolatokat egyaránt érintő kérdésekkel foglalkozik. A fejezetek és a könyvben található gyakorlati feladatok olyan felismerésekhez vezethetnek, amelyek révén szorongás nélkül, bátran indulhatunk egymás, és ezzel együtt egy teljesebb élet felé.

Link: Link


Következő tervek, leendő szerzemények


1. Az élet értelméről - Viktor E. Frankl

1946-ban, tizenegy hónappal azután, hogy túlélte a holokausztot, Viktor E. Frankl pszichiáter Bécsben bemutatta később világhírűvé vált terápiás módszerét, a logoterápiát, amelynek középpontjában az élet alapvető értékei állnak.

Frankl megfigyelte, hogy azok a foglyok találták meg legnagyobb valószínűséggel a túléléshez szükséges erőt, akik még láttak valamilyen értelmet az életükben. De vajon mi az élet értelme?
Az élet különféle helyzetekbe sodor bennünket, de saját döntésünk, hogy ezekre miként reagálunk. Frankl logoterápiájának célja ennek a döntési szabadságnak a megélése, mert ha ezzel tisztában vagyunk, megérthetjük saját, személyes célunkat is. A világ alakulása időről időre bizonyítja, hogy Frankl gondolatai minden körülmények között aktuálisak.

"Évtizedekig tartó barátságom Viktor Frankllal és gyógyító kapcsolataim minden egyes páciensemmel (...) ugyanazt a fontos leckét tanították meg nekem, amit Auschwitzban kezdtem el tanulni. Azt, hogy a fájdalmas tapasztalataink nem tehertételek, hanem ajándékok. Perspektívát és értelmet adnak nekünk, lehetőséget arra, hogy megtaláljuk egyedi célunkat és saját erőnket."
Edith Eva Eger

Link: Link


2. Dr. David J. Lieberman - Azonnali elemzés

Ha nem az az ember vagy, aki lenni szeretnél, vagy nem azt az életet éled, amelyet élni akarsz, valószínű, hogy az életed le van csupaszítva a beidegződött magatartásbéli válaszok hálózatára, és be van zárva az ideálok, a szokások, a félelmek és rögeszmék selyemgubójába. Lehet, hogy életben vagy, de az életedből hiányzik a frissesség és a vitalitás. Csupán sodródsz, és nem éled igazán az életedet.

MI A MAGYARÁZATA ÉS HOGYAN VÁLTOZTATHATJUK MEG A 100 LEGÁLTALÁNOSABB, LEGREJTÉLYESEBB, LEGIDEGESÍTŐBB, ÖNSORSRONTÓ VISELKEDÉSFORMÁT ÉS SZOKÁST?

Elgondolkodtál már azon, hogy...:

Miért halogatod folyton a dolgokat?
Miért bátortalanodsz el olyan könnyen?
Miért bámulod magadat a tükörben?
Miét várakoztatod meg az embereket?
Miért eszel, amikor nem vagy éhes?
Miért reméled titkon, hogy mások kudarcot vallanak?
Miért érzed, hogy egyedül vagy, amikor körülvesznek az emberek?
Miért hagyod el folyton a kulcsaidat és más dolgokat?
Miért élvezed, ha mások titkait és vallomásait hallod?
Miért teszel meg szívességeket olyan embereknek, akiket nem kedvelsz?
Miért vagy olyan babonás?
Miért kérsz nehezen segítséget?

Ha ezek a kérdések rendre felmerülnek benned is, a legjobb könyvet tartod a kezedben!
Ez a könyv száz olyan viselkedési mintázatot, hiedelmet sorakoztat fel, amelyek a félelmeinkre építenek. Dr. David Lieberman - az Olvass az emberekben című nemzetközi bestseller szerzője - egy ötlépéses folyamat során megmutatja, hogyan szabadulhatsz meg a kondicionált gondolati mintáktól. Az idővel rögzült, rossz szokásaid által vezérelt cselekedeteid tükrében megfigyelve önmagadat, specifikus gyakorlatoknak és technikáknak köszönhetően a tudatosság új szintjére léphetsz, és ezáltal elkezdhetsz valóban élni!
"Amikor a gondolkodásod már nem gépies, a tetteidet is átjárja a frissesség. A tudatosság életet lehel a tetteidbe - a szokások szorongató hatása megszűnik, és könnyen lerázhatod őket magadról."

Kerülj ki te is a hiedelmek által vezérelt szokásaid rabságából! Ne engedd, hogy a beidegződött gondolkodásod vezérelje tetteidet! SZEREZD VISSZA AZ IRÁNYÍTÁST AZ ÉLETED FELETT!

Link: Link


3. Kyle Gray - Emeld a rezgésed

Készülj fel az energiád megváltoztatására, egy magasabb rezgésszint elérésére, és kezdj el több örömöt, szeretetet és csodát megélni az életedben!

Sokan tapasztalhattuk már, hogy jelenlétünkkel, vagy ahogyan kifejezzük magunkat, képesek vagyunk megváltoztatni egy beszélgetés, a tér, vagy akár egy kapcsolat rezgését. Kyle Gray figyelemre méltó intuitív képességeinek köszönhetően az Egyesült Királyság egyik legkeresettebb médiuma és szakértője ezen a területen. Ebben a könyvében Kyle bemutatja azt a 111 alapvető gyakorlatot, spirituális leckét és technikát, amit több mint 10 éve használ saját képességei fejlesztésére.

A könyv segítségével megtudhatod, hogyan használd ki a benned rejlő erőforrásokat, hogy általuk elérd a legnagyszerűbb képességeidben rejlő lehetőségeket, miközben mélyíted a tudatosságodat és a szívközpontú életet választod.

A spirituális készségek, érzékek és tulajdonságok fejlesztéséhez és így a magasabb rezgésszintű élet kialakításához a gyakorlat a kulcs. Ez a könyv olyan eszköztár lesz az életedben, amelyet mindennap alkalmazhatsz, bárhol és bármikor végezhetsz, hogy tudatos és összehangolt maradj. Amikor időt szánsz arra, hogy felismerd, ki vagy, akkor fókuszálod az elmédet és helyet adsz a fejlődésnek az életedben, arra készteted a szívedet, hogy nyíljon meg és a lehető legmélyebben kapcsolódjon az élet áramlásához.

Kyle megtanítja, miként emelhetsz a rezgéseden:
- a belső útmutatásba vetett bizalom fejlesztésével
- az intuiciód erősítésével
- a spirituális energia áramlásának aktiválásával
- a tudatos teremtés erejével

"A magas rezgés nem azt jelenti, hogy elkerülöd a kihívásokat, de azt igen, hogy jobb eséllyel fogod tudni legyőzni azokat, mert olyan belső munkát végzel, ami szabadsághoz vezet." - Kyle Gray

Link: Link


4. Damon Zahariades - Az elengedés művészete

Képzeld el, hogy képes vagy elengedni a nyomasztó érzelmi zűrzavart. Képzeld el, hogy végre képes vagy búcsút inteni a rád nehezedő negatív gondolatoknak és fájdalmas emlékeknek.

Damon Zahariades egy mindenre kiterjedő, praktikus eszköztárat ad a kezedbe, amellyel leküzdheted a pusztító érzelmi kínokat. Könyvében 21 jól bevált stratégiát ismerhetsz meg, amikkel visszafordíthatod az évek óta tartó negatív mentális kondicionálást. Minden stratégiához tartozik egy gyakorlat is, amelyet azonnal ki is próbálhatsz.

Az összes eszközt megkapod, amire szükséged van ahhoz, hogy felfedezd, hogyan alakítsd át az elméd ahhoz, hogy megszabaduljon a bénító gondolatmintáktól.
Az elengedés művészetéből megtudhatod:

- mi az a húsz leggyakoribb dolog, amihez ragaszkodnak az emberek;
- miért olyan nehéz elengedni a negatív gondolatokat és kínzó emlékeket;
- hogyan vedd vissza belső kritikusodtól az irányítást;
- miért idealizáljuk a múltat, és ez miért késztet minket arra, hogy a jelen fájó érzéseihez is ragaszkodjunk (és melyik technikával zárhatod rövidre ezt a folyamatot);
- mi a leghatékonyabb és legegyszerűbb módja annak, hogy elengedjük a dolgokat;
- ezenkívül három alig ismert, ugyanakkor kivételesen hatékony stratégiát is megismerhetsz bónuszként.

Engedd el a negatív gondolataidat, és élvezd a jól megérdemelt érzelmi szabadságot!

"Az elengedés művészete nem egy elmélkedő beszélgetés. Inkább egy valóságba is átültethető terv, amellyel leküzdhetjük azokat a mentális és érzelmi akadályainkat, amik jelenleg is visszatartanak. Azokra a technikákra és stratégiákra fogunk fókuszálni, amik gyors és megbízható eredményeket produkálnak."

Link: Link


5. Shannon Kaiser - Visszatérés önmagadhoz

Emelkedj felül a félelmeken és aggodalmakon, fejleszd az intuíciódat és hangolódj rá a benned rejlő fényre és szeretetre!

Képzeld el, hogy olyan erős a belső hited és bizalmad, hogy mindig száz százalékig összhangban vagy valódi önmagaddal, és minden döntésedet magabiztosan hozod meg. Nem aggódsz, nem kételkedsz magadban, nem ítélkezel, nem félsz, és nem vagy bizonytalan. Fantasztikus cél, de vajon lehetséges? Egy olyan ember, akit évekkel ezelőtt klinikai depresszióval és szorongással diagnosztizáltak, már csak tudja. Shannon Kaiser saját spirituális utazása során gyógyította meg magát hite és intuíciója felébresztésével. Azóta sok hozzá hasonló embernek is segített.

"Ha merítesz legmélyebb tudásodból - mondja -, az egész világegyetem határtalan bölcsességével is összekapcsolódsz, amiben szabadság és rendíthetetlen béke uralkodik."

A visszatérés önmagadhoz egy intenzív folyamat, ami segít újra kapcsolatba lépned igazi természeteddel. Legújabb könyvében, Shannon elismert életvezetési tanácsadóként és látnokként osztja meg velünk 11 spirituális leckéjét, hogy rátaláljunk a megingathatatlan belső békére. A könyvben található hatékony stratégiák, életigazságok, mantrák és imák segítenek személyes átalakulásod során, felébresztik belső bölcsességedet, és finoman emlékeztetnek arra, hogy mindent elérhetsz, ha aktiválod a benned rejlő szeretetet, és nem a külvilágban uralkodó félelemre támaszkodsz.

A 11 belső békéhez vezető spirituális lecke segít, hogy:
o Fellebbentsd az illúzió fátylát, meglásd mindenben a mélyen rejlő igazságot, és felfedezd ittléted valódi okát
o Ráhangolódj a változásra és tárt karokkal fogadd a megújulást
o Megerősítsd a lelkeddel és a Forrással szőtt kapcsolatodat megérzéseid fejlesztésével

"Minden pillanatban kétféle dolog közül választhatunk: vagy hagyjuk, hogy inspiráljon és befolyásoljon a belső bölcsességünk és igazi természetünk, vagy hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a félelem és az aggodalom. Én az igazságot és a bölcsességet választottam. Csatlakozz hozzám."

"Benned is ott rejlik az erő, hogy megőrizd a fényt, és eggyé válj a békével. Nem számít, min mész keresztül, a béke legyen a legfontosabb dolog az életedben."

Link: Link


6. Roxie Nafousi - Manifesztáció

A Sunday Times bestsellere

Változtasd meg az életed 2022-ben a manifesztálás első igazán praktikus útmutatójával. Ez a rendkívül népszerű önfejlesztő gyakorlat örökre megváltoztatja az életedet...

"A manifesztáció arca Nagy-Britanniában" - The Times
"Útmutató egy pozitívabb élethez" - Financial Times

A "manifesztálás királynője" és az önfejlesztő coach, Roxie Nafousi könyve nélkülözhetetlen mindenki számára, aki szeretné lendületesebben és hatékonyabban élni az életét. Hét egyszerű lépésben bemutatja a manifesztáció igazi művészetét, és segít megteremteni azt az életet, amiről mindig is álmodtál.

Akár a lelki társadat, akár a tökéletes munkahelyet, akár az álomotthonodat keresed, vagy egyszerűen csak lelki békére és több önbizalomra vágysz, a Manifesztáció megtanít arra, hogyan érheted ezt el...

1. Legyen határozott elképzelésed
2. Szabadulj meg a félelmeidtől és kétségeidtől
3. Hangold össze a viselkedésed
4. Teljesítsd az univerzum próbatételeit
5. Fenntartások nélkül fogadd el a hálát
6. Változtasd az irigységet inspirációvá7.Bízz az univerzumban

A manifesztáció a tudomány és bölcsesség találkozása; filozófia, amely szerint élni kell, valamint önfejlesztő gyakorlat, amely segít abban, hogy a legjobban élhesd az életedet.

Tárd fel a varázslatot, és indulj el az úton, hogy az álmaid valósággá válhassanak.

Link: Link


7. Marine Sélénée - Összekapcsolt sorsok, különböző végzetek

"Őseink fájdalmának felismerése, a család elutasított tagjainak elismerése, elfogadása, láthatóvá tétele szabadságunk kulcsa."

A családállítás alapköve: nem velem kezdődött. Sokan belegabalyodunk elődeink boldogtalanságába, és öntudatlanul átvesszük fájdalmukat, a szorongás, a depresszió, a kudarc, sőt a betegség és a függőség destruktív családi mintáit, miközben megpróbáljuk újrajátszani a múltat és megjavítani a családunkat.

Mégis, miként bogozhatjuk ki mélyen belénk ivódott családi történeteink összekuszálódott szálait? Hogyan szakadhatunk el a múlttól, a generációkon átívelő traumáktól, és élhetjük igazán a saját életünket?

Marine Sélénée Összekapcsolt sorsok, különböző végzetek című könyve térképként segít eligazodni származási történeteink kusza hálójában. Könyvében a családállítás alapelveit tárja elénk, rendelkezésre bocsátva azon eszközöket, megerősítéseket és gyakorlatokat, amelyek segítségével aktív részesei lehetünk a családállítás csodájának, és megtapasztalhatjuk áldásait.

Útmutatásával megtanulhatjuk, hogyan
- ismerjük fel a családi mintázatokat és hogyan oldhatjuk fel azokat
- gyógyítsuk meg belső gyermekünket és viseljük gondját felnőtt énünknek
- oldjuk fel a korlátozó hiedelmeket és viselkedési mechanizmusokat
- oldjuk fel a traumakötéseket, amelyek a múlthoz láncolnak
- hangoljuk össze a múltat és a jelent a teljes és integrált én érdekében
- öleljünk békékre a családi rendszerünkben
- alakítsunk ki olyan, jövőbe mutató narratívákat, amelyek segítségével hitelesen élhetünk

"Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen; mindenki megérdemli, hogy begyógyuljanak a sebei. Mindenki megérdemli, hogy optimista és reménykedő legyen a jövőjét illetően. Higgyetek magatokban. Higgy abban, hogy mindig benned van a számodra elérhető megoldás. Semmi sem lehetetlen, amíg hiszel magadban."

Marine Sélénée New York/Miami székhelyű családállítással foglalkozó terapeuta, szerző és előadó. Személyes és online foglalkozásokat és workshopokat tart. Panelbeszélgetéseken is felszólal és konferenciákon motivációs beszédeket tart. A családállításokkal kapcsolatos egyedülálló megközelítése segít az embereknek kigyógyulni a családi sebekből és megtalálni a családi rendszerben gyökerező egyéni blokkokat. Ügyfelei képesek eljutni fájdalmuk gyökeréig, így ezáltal nemcsak saját magukat, hanem az előttük és utánuk következő generációkat is meggyógyíthatják. Legnagyobb szenvedélye az, hogy megossza a családállítás átalakító erejét mindenkivel.
Ha többet szeretnél megtudni Marine-ról és a családállításokról, látogass el a következő weboldalra: marineselenee.com

"A családállítás emlékeztet: nem vagy egyenlő a konfliktusoddal. Megérteni a múltad, birtokolni a jelened, megteremteni a jövőd - ez a családállítás lényege."

Link: Link


8. Nick Trenton - Ne agyald túl!

Ne hagyd, hogy a negativitás továbbra is elszívja minden energiádat, és közben elmulaszd az élet szépségeit!

A zaklatott elme a boldogtalanság legfőbb forrása, mely megakadályozza, hogy meglásd az eléd táruló lehetőségeket. Változtass ezen, most rögtön!
"Érezd jobban magad!" - ilyen egyszerű a cél, de egyáltalán nem könnyű ezt segítség nélkül megvalósítani.
A Ne agyald túl, engedd el szerzője érti, min mentél keresztül, mennyire belefáradtál az idegölő küzdelmekbe, és milyen könnyen elveszted a fejed a szorongás és a stressz csapdájában. Nick Trenton, a könyv írója elismert pszichológus, részletesen kidolgozott, bevált technikákkal végigvezet téged az összes belső akadályon, hogy segítsen átprogramozni az agyadat, irányítani a gondolataidat, és megváltoztatni rossz mentális szokásaidat.
Tanuld meg fegyelmezni az érzelmeidet és őrizd meg a lelki békédet!

A könyv pszichológiailag igazolt tippeket ad, melyekkel elhagyhatod szorongásaidat és megváltoztathatod az életedet:
o Megmutatja, hogyan uralhatod az érzelmeidet
o Egyszerű javaslatokat ad szorongásaid és aggodalmaid kezelésére
o Bemutatja, hogyan hasznosíthatod a mindennapokban a kognitív viselkedésterápiákat
o Kipróbált módszereket kínál a fejedben zajló szüntelen párbeszéd és a negativitás leszerelésére

Számodra sem lehetetlen, hogy aggodalmak, tépelődés és szorongás nélkül teljenek napjaid.
Nincs több önostorozás! Nincs több álmatlan éjszaka száguldó gondolatokkal! Szabadítsd meg elméd a túlgondolkodástól, érezd magad jobban, hogy végre szabadon élhess!

Link: Link


9. Shrein H. Bahrami - Társ a magányban

ATTÓL, HOGY EGYEDÜL VAGYUNK, MÉG NEM FELTÉTLENÜL KELL MAGÁNYOSNAK LENNÜNK.

Szakítsunk egy kis időt arra, hogy megvizsgáljuk és átrendezzük az életünket, és ismét összekapcsolódjunk annak legfontosabb szereplőjével - saját magunkkal, hiszen a változás titka csakis bennünk rejlik!

Íme egy széleskörű, ám egyben könnyen értelmezhető útmutató, ami egyszerűen követhető gyakorlataival, a testet és a lelket megcélzó hosszú távú változást eredményező, bizonyítottan működő stratégiáival segít, hogy könnyebben kezelhessük magányunkat, kilábaljunk véget ért kapcsolatainkból, illetve egészségesebb és pozitívabb módon viszonyulhassunk az ismerkedéshez és a párkapcsolatokhoz.

A könyv segít

o megbirkóznunk az elidegenedés és az elszigeteltség keltette érzésekkel, illetve vigaszra és közösségre találni ebben a kapcsolatokkal behálózott, modern világban;

o megvizsgálni a magány egy-egy aspektusát az okaitól kezdve az egészségünkre gyakorolt hatásaiig;

o feltérképezni, miként enyhíthetünk a magány szorításán, és hogyan élvezhetjük ki az egyedüllét pillanatait;

o megerősíteni az önbizalmunkat és az önbecsülésünket a meditáció, a vizualizáció és egyéb hatékony eszközök segítségével.

Shrein H. Bahrami nemzetközileg elismert házassági és családterapeuta, a kaliforniai San Franciscóban él. Az Evolve Wellness elnevezésű, a párkapcsolatok, a szorongás és az evészavarok kezelésére specializálódott különböző szakembereket összefogó intézet alapítója. Publikációi az NBC News, a Guardian, a Bustle, a Reader's Digest és a Mighty hasábjain jelennek meg.

Link: Link


10. Stahl, Stefanie - A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia

Ősbizalom - a boldog kapcsolatok kulcsa

Mindannyian vágyunk rá, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ideális esetben gyermekkorunk folyamán fejlesztjük ki azt az ön- és ősbizalmat, amely felnőtt életünkben végigkísér. Ám a szüleinktől és más személyektől megtapasztalt sérelmek mélyen belénk vésődhetnek, és tudat alatt meghatározhatják önértékelésünket és kapcsolatainkat.
Stefanie Stahl neves német pszichológus új és hatékony módon közelíti meg a "belső gyermekkel" való foglalkozás kérdését: szerinte él bennünk egy sérült "árnyékgyermek", mely magába zárja negatív beidegződéseinket, gondolatainkat, és az azokból következő nyomasztó érzéseket. Ha tudatosítjuk, és megértjük őt, sőt megbarátkozunk vele, akkor életre kelthetjük magunkban a "napsugárgyermeket" - a világra nyitott, örömteli és erős énünket, amely lehetővé teszi, hogy az életünk elégedett és kiegyensúlyozott legyen, kapcsolataink pedig boldogak.

Link: Link


11. Melody Beattie - Ne függj senkitől

"Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá."

Agnes Repplier

Mi is pontosan a társfüggőség, és ki a társfüggő? Társfüggő az a személy, aki engedi, hogy hasson rá egy másik ember viselkedése, s aki rögeszmésen uralni kívánja ezt a valakit. A saját közérzetét a társáétól teszi függővé. Olyan ember, aki következetesen és minden erejével azon van, hogy kikényszerítse a történéseket - a szeretet nevében. A taktikák különböznek, a cél azonban egy és ugyanaz: rábírni másokat, hogy azt tegyék, amit mi akarunk, és úgy viselkedjenek, ahogyan mi elképzeljük. Társfüggő az is, aki olyan súlyosan beteg, zavart, ellátásra szoruló vagy szenvedélybeteg emberrel él elkötelezett kapcsolatban, akinek a viselkedése/állapota befolyásolja az életét, ugyanakkor megszállottan irányítani akarja ennek a személynek a viselkedését.

A társfüggőség betegség, amit gyógyítani kell, ugyanis akkor sem múlik el magától, ha a kiváltó oka megszűnik. A társfüggőség megrögzött gondolkodási, érzelmi és viselkedési rendszer, amely önmagunkban alakul ki azzal kapcsolatban, aki fájdalmat okoz - önpusztító dolog!

Meg kell érteni: mindenki csak saját magáért felelős. Az emberek úgy éreznek, ahogyan érezni akarnak; azt gondolják, amit gondolnak; azt teszik, amit hitük szerint tenniük kell; s csupán akkor változnak meg, ha belül készen állnak a változásra. Az egyetlen ember, akit valaha is megváltoztathatunk - saját magunk. Az egyetlen ember, akit jogunk van irányítani - mi magunk vagyunk.

A Ne függj senkitől! című kötet tanulságos esettörténeteivel, személyes kommentárjaival, gyakorlataival és tesztjeivel érthetően, nyíltan tárgyalja ezt a zavarba ejtő témát. A 12 lépéses módszer segítségével, melyet a szerző feltár a könyvben, szabadság, egészség és boldogság várhat az egykor társfüggő emberekre.

"Ez a kötet leginkább elhanyagolt kötelességünkről szól: arról, hogy miként törődjünk önmagunkkal. Arról, hogyan érhetjük el, hogy jobban érezzük magukat."

Link: Link


12. Barbara Markway PhD, Celia Ampel - Önbizalom munkafüzet

ÁRASSZON EL AZ ÖNBIZALOM, S MERJ MEGMUTATKOZNI, MERJ FELÁLLNI ÉS MEGSZÓLALNI.

A VILÁGNAK SZÜKSÉGE VAN AZ ADOTTSÁGAIDRA."

Az önbizalom nem egy megvalósíthatatlan cél vagy bizonyos emberek számára elérhetetlen jellemvonás, sokkal inkább választható út, tanulható, elsajátítható hozzáállás az élethez.

Legyen szó a félelmeiddel való szembenézésről vagy az elfogadás és önkönyörület gyakorlásáról, Az Önbizalom Munkafüzet praktikus eszközökkel és stratégiákkal szolgál annak érdekében, hogy megismerhesd a legjobb éned és elérhesd a céljaidat.

Barbara Markway PhD, a csaknem 30 év tapasztalattal rendelkező okleveles pszichológus és Celia Ampel írónő segítenek az önbizalomhiány démonjainak legyőzésében, és együttérző útmutatásukkal átvezetnek olyan, a való életben előforduló önbizalom-aknákon, mint a kapcsolatok, a munka és az egészség. Ezek a jól bevált stratégiák célorientált megközelítéssel és tudományosan alátámasztott eszközökkel elcsendesítik a benned rejlő kritikust, megadják azokat a készségeket, amelyekkel kezelni tudod az akadályokat és a kudarcokat, így a lehető legjobb, önbizalommal teli élethez vezetnek.

Lépj színpadra, kérj fizetésemelést, írj egy blogbejegyzést, vagy hívj el valakit randizni. Ez a munkafüzet segít elérni a kitűzött céljaidat egyszerű eszközökkel:

Útmutató az önbizalom megértéséhez: megállapíthatod, milyen szinten van most a magadba vetett hited, ami fontos kiindulópont lesz a fejlődésed útján.
Ötlépéses terv: a célok kitűzésével kezdődik, és bizonyított stratégiákat alkalmaz az elfogadás, a tudatos jelenlét, az önkönyörület fejlesztésére.
Interaktív feladatok: reflexiók, akciótervek, listák és kérdőívek az önbizalom növelése érdekében.

NE ENGEDD, HOGY AZ ALACSONY ÖNBIZALOM A KISPADON TARTSON, EMLÉKEZZ ARRA, AKI VAGY ÉS AMI ÉRTÉKES SZÁMODRA, TÁRD KI A SZÁRNYAIDAT ÉS ÉRD EL MINDAZT, AMIT SZERETNÉL!

Link: Link


13. Henry Kettner - Gyengeségeim: Az ember a filter mögött (igen kicsit másfajta, de szeretném!)

„Ez a könyv megmutatja, hogy igenis minden embernek vannak félelmei, problémái attól független, hogy ki Ő.” – Kammerer Zoltán, olimpiai bajnok kajakos

„Józsi, hozd a baltát!” – kiáltotta anyám, majd a szerszámmal a kezében, hangos léptekkel elindult felfelé a lépcsőn a lakásom ajtajához. Hogyan jutottunk idáig?, rémültem meg. Hogy tudtam ezt kihozni a saját édesanyukámból, akit a világon a legjobban szeretek? Hogy lehettem ekkora szörnyeteg? A gondolataimat anyukám üvöltése szakította meg: „Utoljára mondom, ha nem nyitod ki az ajtót, betöröm!” Én dacosan azt feleltem, törje csak. Soha nem felejtem el, ahogy az ajtó kisablakát egy csapással betörte, majd belépett, sírva ledobta a bőröndömet a lábam elé és azt mondta: „elég volt, takarodsz ki Franciaországba apádhoz!”

Ezzel a fordulattal kezdődött Henry Kettner igazi felnőttkora és útkeresése, amiről eddig még soha nem mesélt. Ki ez a francia nevű huszonéves srác, akit több mint kétszázezer ember követ Instagramon, és akinek YouTube-csatornájára még ennél is többen iratkoztak fel? A kiváló minőségű fotóiról, elegáns, minimalista stílusáról és luxusmárkákkal való együttműködéseiről ismert influenszer ebben a könyvben végre megmutatja, mi rejlik a makulátlan álarc mögött.

0 Megjegyzések