A figyelők
Ma még megint egy kis természetfelettivel jövök, de holnap már témaváltás lesz. Mai nap viszont a figyelő lényeké...
2003. nyár
A média felkapott egy sztorit, ami egy humanoidszerű, halványszürke bőrű lényről szólt. Ha felébredne az, akit éppen figyel, halálra ítéltetne vagyis megölné. Írták a lapok...
Ezt a történetet alig 10 éve kapták fel és egyfajta mitikus lényként tartják azóta számon. Egyesült Államokban terjedt el. Jó páran rettegésbe éltek emiatt a lény miatt, hiszen nyugodtan lefekszenek alszanak és álmukból riadva szembetalálják maguk vele meghalnak, ugyebár ki tudna így békésen piheni. Szemtanúk leírása alapján 6 láb magas, bőre halványszürkés, két szeme nagyobb az emberinél, orra nincs, szája kicsi teli éles fogakkal, humaniodszerű, a mozgása gyors.
A figyelőről való bizonyítékok elvesztek (eltüntették teljesen mindegy), de van aki túlélte a találkozást és biztosan állítja megtörtént, így néz ki a lény. Szemtanúk szerint rossz érzés lett úrrá rajtuk és féltek.
2003-ban nagy figyelem övezte a sztorit, de hamar feledésbe merült újabb történések végett.
2006-ban voltak olyanok, akik információkat gyűjtöttek és a lecsengett sztori ellenére nyomoztak a figyelő után. Sikeresen összekapcsolták ezzel az egész világot, mivel a világ négy földrészéről származó dokumentumok közül 12. századból is találtak utaló nyomokat rá.
Az egyik legérdekesebb feljegyzés 1691-ből, Marine naplójából származik:
„Álmomban jött el hozzám.
Éreztem, hogy az ágyam végében van. Olyan érzés volt, mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába, és nem jöhetünk vissza. Ez a Figyelő kérése.”
Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
„A legnagyobb borzalmat tapasztaltam meg. Látom az üreges, fekete a szemeit, ha becsukom a sajátom. Úgy nézett, mintha át akart volna döfni a tekintetével. A keze nedves. Nem fogok aludni, hallom a hangját.”
Búcsúlevél 1964-ből:
„Az életem befejezése előtt szükségesnek érzem, hogy leírjam, milyen bűntudat, fájdalom vezetett erre a cselekedetemre. Ezért csakis Ő a felelős. Arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét, egyszer láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját. Belenéztem a szemébe. Többé nem tudok félelem nélkül aludni. Félek, hogy mire ébredek. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”
Ezekből az írásokból teljesen más szűrődik le nekem, mint amit 2003-ban leírtak. Az első írás alapján simán vehetnénk egy jelnek, figyelmeztetésnek a lény kérését. A másodikban egy jól sikerült lidércnyomás részesei lehetünk, mikor egy démon ránk akaszkodik. Utolsó pedig egy elkeseredett, kétségbeesett ember írása, akinél a meggyengült lélek miatt ugyancsak össze tudom vonni a sztorit a démoni entitásokkal, persze negatív társítással egybekötve.
A feljegyzések között találtak egy fadobozt is, amiben két üres, de Williamnek és Rose-nak címzett boríték volt, valamint egy boríték nélküli levelet, amiben annyi állt, hogy „Drága Linniet! Imádkozom érted, mert Ő a nevedet említette.”
A legutóbbi találkozás figyelővel 2006-ban történt, amit interneten feljegyeztek.
Az asszony a következő vallotta:
„Miután a szemem hozzászokott a sötéthez, láttam, hogy a férjem miért viselkedik olyan szokatlanul. Az ágy végénél kuporgott valami, ami felénk nézett. Úgy nézett ki, mint egy meztelen ember, vagy csupasz kutyaféleség.
A testhelyzete rendellenes volt, mintha elütötte volna egy autó, ezért is nem a rémület lett úrrá rajtam, hanem a lény lesújtó állapota keltette fel a figyelmem. Arra gondoltam, hogy segítségre szorul. A férjem magzati pózt vett fel, s hol rám, hol a lényre nézett.
A következő pillanatban a lény, mint a villám, úgy kezdett el futkosni az ágy körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd lelassult, alig egy lábnyira a férjem arcától megállt. Legalább fél perc csend állt be, majd a férjem térdére tette a kezét, és kirohant a szobából a gyerekek szobája felé.
Üvöltve rohantam a villanykapcsolóhoz. Meg akartam állítani még mielőtt kárt tesz a gyerekekben. A folyosóra érve úgy húszlábnyira láttam, hogy a földön guggol. Amikor megfordult, akkor láttam, hogy a képe véres. Felkapcsoltam a lámpát, és megláttam a lányomat, Clarat.
A férjemmel a lányunkhoz rohantunk, mire a szörny leszaladt a lépcsőn. Clara életveszélyesen megsérült. Halála előtt csak annyit mondott, hogy Ő a Figyelő.”
Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
„A legnagyobb borzalmat tapasztaltam meg. Látom az üreges, fekete a szemeit, ha becsukom a sajátom. Úgy nézett, mintha át akart volna döfni a tekintetével. A keze nedves. Nem fogok aludni, hallom a hangját.”
Búcsúlevél 1964-ből:
„Az életem befejezése előtt szükségesnek érzem, hogy leírjam, milyen bűntudat, fájdalom vezetett erre a cselekedetemre. Ezért csakis Ő a felelős. Arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét, egyszer láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját. Belenéztem a szemébe. Többé nem tudok félelem nélkül aludni. Félek, hogy mire ébredek. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”
Ezekből az írásokból teljesen más szűrődik le nekem, mint amit 2003-ban leírtak. Az első írás alapján simán vehetnénk egy jelnek, figyelmeztetésnek a lény kérését. A másodikban egy jól sikerült lidércnyomás részesei lehetünk, mikor egy démon ránk akaszkodik. Utolsó pedig egy elkeseredett, kétségbeesett ember írása, akinél a meggyengült lélek miatt ugyancsak össze tudom vonni a sztorit a démoni entitásokkal, persze negatív társítással egybekötve.
A feljegyzések között találtak egy fadobozt is, amiben két üres, de Williamnek és Rose-nak címzett boríték volt, valamint egy boríték nélküli levelet, amiben annyi állt, hogy „Drága Linniet! Imádkozom érted, mert Ő a nevedet említette.”
A legutóbbi találkozás figyelővel 2006-ban történt, amit interneten feljegyeztek.
Az asszony a következő vallotta:
„Miután a szemem hozzászokott a sötéthez, láttam, hogy a férjem miért viselkedik olyan szokatlanul. Az ágy végénél kuporgott valami, ami felénk nézett. Úgy nézett ki, mint egy meztelen ember, vagy csupasz kutyaféleség.
A testhelyzete rendellenes volt, mintha elütötte volna egy autó, ezért is nem a rémület lett úrrá rajtam, hanem a lény lesújtó állapota keltette fel a figyelmem. Arra gondoltam, hogy segítségre szorul. A férjem magzati pózt vett fel, s hol rám, hol a lényre nézett.
A következő pillanatban a lény, mint a villám, úgy kezdett el futkosni az ágy körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd lelassult, alig egy lábnyira a férjem arcától megállt. Legalább fél perc csend állt be, majd a férjem térdére tette a kezét, és kirohant a szobából a gyerekek szobája felé.
Üvöltve rohantam a villanykapcsolóhoz. Meg akartam állítani még mielőtt kárt tesz a gyerekekben. A folyosóra érve úgy húszlábnyira láttam, hogy a földön guggol. Amikor megfordult, akkor láttam, hogy a képe véres. Felkapcsoltam a lámpát, és megláttam a lányomat, Clarat.
A férjemmel a lányunkhoz rohantunk, mire a szörny leszaladt a lépcsőn. Clara életveszélyesen megsérült. Halála előtt csak annyit mondott, hogy Ő a Figyelő.”
Ezekkel a történetekkel kapcsolatban mindenkinek egyéni joga eldönteni mit hisz el ebből és mit nem. Igen ismereteim ellenére én se hiszek minden embernek, aki egy jó sztorit akar leadni csak hamar belebukik a dologba. Alapból ilyenekkel játszani nem nyerő, mert lehet a internetes írások nem valósak, de figyelő démonszerű lények vannak, akiknek szürkés a bőrük, fekete űr van a szemük helyén, hegyes fogaik és a többi. Ők tényleg figyelik az embereket, sötétben bujkálnak és rettegést idéznek, bajt, esetenként infókat gyűjtenek az egyénekről. Összekapcsolható valamilyen szinten a fekete szeműekkel ez a lény is. Kis kutatás után belefutottam nem csak fekete szeműekkel való egyezésbe, hanem kutyaszerű lénynek is leírták, kormányi titkos kísérletezések által létrejött "mutáns"-nak. Hát, ezt kevésbé tartom reálisnak vagyis az már más, nem figyelő démoni lény. Ilyen lényről később lesz bejegyzés, mint a fekete szeműekről is.
Remélem érdekes volt a figyelőkről való írásom további izgalmas írásokért nézzetek vissza később! Véleményeket, kiegészítést, megtörtént eseteket email-ben, hozzászólásban várok. :)
0 Megjegyzések