Balatoni nyaralás #1

Balatoni nyaralás
1. rész


Most érkeztem pár napja haza a Balatont "körbejáró" utazásomról. Meg kell hagyni ennyi autózást nem terveztünk be a családdal. 
Kezdjük a legelején, már előre, augusztusban lefoglaltuk Balatonöszödön a kutyás apartmanunkat, ahol 5 napig tartózkodni fogunk (11-16 között). Terveink között Öszödön fürdés, pihenés és Tihany szerepelt, a többi alakul címen futott. 
Napokra szedve készültem leírni mik történtek velünk, merre jártunk. Sok jó és pár negatív dolgot őszintén leírtam. Nem húzom a cím leírását vágjunk is bele az eseményekbe!


09.11. Kedd


Pakolással kezdődött a nap. Bőröndökbe szinte minden egy nappal előre be volt csomagolva, de bőven maradt teendő. Kedvencem ezeken a napokon reggel még mosogatni, autópálya matricáért rohanni, most dokihoz gyógyszert váltani és egyéb cukiságok délig. Nálunk ilyenkor mindig annyi feszkó van indulásig, hogy az már veszélyes komolyan. Utána ezt elvágják. :)
Hétköznapra való tekintettel az út zökkenőmentes volt, autópálya rendesen néhol kihalt arcát mutatta. Imádtuk a nyugalmas részeket. Balatonöszödre bő egy óra alatt leértünk kutyával. Rólunk tudni kell csak kutyával utazunk közösen mióta egyszer betörtek és elzavarták. Magyarországon ez nem kis fejtörést tud okozni, hogy kutyás szállást találjunk és bevihető helyeket, mert bár egyre többen fogadnak nagy méretű kutyákat, mégis sok helyen nem szeretik őket. Szomorú!

Szerencsénkre mi találtunk egy nekünk megfelelő (képek alapján) kutyás apartmant Öszödön a Hullám Üdülőpark területén. A neve Vadszilva apartman. Itt megnézhetitek: Vadszilva apartman. Face: Vadszilva.
Egy idős hölgy várt lent minket, aki készségesen segített nekünk. Maga a terület nagy, de a legelejében sikerült hamar megtalálni a szállást.
Kicsit kitérek maga a szállásra: Földszinten található. 1 nagy szoba van és 1 fürdő, kis előtér, zárt erkély. 4 személyes. A hely nem nagy, de 3 fő és 1 kutya tökéletesen elfért. Szépen felszerelt és konyhával ellátott. Az erkély részét egyszerűen imádtam, körülbelül ott éltem. Légkondi van, ha nyáron meleg idő tombol. Fontos, ami minket megtévesztett, hogy a Balaton partjára lemenni rögtön nem lehet, nem vízparti, de közelben vannak lejárók. Az ott "lakók" többsége kedves volt. Másik számomra nagy hiányossága a helynek, amit én korrigálnék, hogy nincs wifi csak a közösségi téren. Nekem se internetem, se térerőm nem akadt. Ez zavart. Ezeket azért írom le, hogy fejlődjenek, nem rosszból! Egyébként a szállás ezt leszámítva megfelelő volt.

Folytatva a keddi napunk leírását nem volt problémamentes az első nap. Tipikus ne érezd jól magad, ha már pihenni mész... Kimentünk a közeli partszakaszhoz és első, amit látunk, hogy kutyát fürdetni tilos tábla van. (Végülis nem azért mentünk Balatonra...) Bevallom nem foglalkoztunk vele, mert azt mondták lehet fürdetni a kutyát, mások is szokták. Senki sehol se volt, így bevittük és nagyon élvezte az úszást velünk. Utána elindultunk lejjebb sétálni és be-be tévedtünk utcákba, ahol volt stég. Szinte szó szerint mindenhol tábla található! Sekélyebb részt keresve se találtunk, pedig déli oldal. Séta közben csak lesétáltunk egy lejáróhoz. Sehol senki, csak oda álltunk a stég végéhez, ahol a kutya lába beleért a vízbe, mire őrült módjára rohant egy vén fószer ki, hogy mit képzelünk, ott a tábla, menjünk konkrétan a f.-ba... Keressünk más utcát! Szerencse apám higgadtan kezelte, de én meg tudtam volna ölni, mert a héten nem első alkalom volt, hogy kutyám ellen és ellenem fordultak. Forrongtam. Nem értem ezeket az embereket... Azt várják a szobában fogok ülni kutyával? Azt gondolják, hogy a kutya fertőző lény, miközben az emberek belepisilnek, gombás lábbal, testtel belemásznak a vízbe, de minden az emberré vagy az övéké??? Lassan kitiltják a hattyúkat, kacsákat is, de erről később még. Szörnyű és sajnálom, de nyíltan ki kell írnom ide a véleményem a témában! Próbálok tovább lépni.

Az estét a környék felfedezésével töltöttük, de fontos tudni, aki oda készül vigyen elég ételt, italt magával, mert egy bolt van, ami most például zárva volt. Közelben gyalog elérhetően semmi sincs ezen kívül.

Kicsit még a hattyú témát kiegészítve, hogy ne később írjak más negatívumot, rám szóltak ne etessem őket, mert odapiszkítanak a parthoz. Istenem ez most komoly??? Már csak röhögtem az alakon, te beteg vagy... Tényleg küzdeni kell az állatokért látom, mert az emberek ilyen hozzáállással elpusztítják konkrétan az életet!



















09.12. Szerda


Nyugi több negatívumot nem fogok írni! :)
Felkelés után gondolkozni kezdtünk a napi programterven, mivel Öszödön igazán semmi sincs. Ez adta az inspirációt, hogy ne üljünk biztosan a nyaralás folyamán. Végül Tihanyra esett a választás. Kocsival átmentünk Szántódra a révhez. Közel 2000-et fizettünk a kompért. Indulás előtt kicsit sétáltunk egyet a kikötőben. A komp hamar megérkezett és 10 perc alatt átvitt a túloldalra.

Lenti részen végmentünk kocsival és feltűnt, hogy tisztább a víz, mint a déli szakaszon. Itt is ki volt írva: Kutyát fürdetni tilos! A strandtól kicsit távolabb viszont kérdeztük hol lehetne és mondták többen, hogy nem zavarja őket, vannak leugrók, menjünk be nyugodtan. Magyarul senki se szólt meg mikor lemásztunk egy részen fürdeni, ráadásul sekély vízben. Normálisabban álltak hozzánk, mint a túloldalt! Fürdés után felindultunk sétálni a tihanyi apátsághoz. Csodás kilátást mindig megbámulom, akárhányszor járunk ott. Megálltunk egy Levendula Fagyizónál, ahova bevittük a kutyát is. Kedvenc helyem, sose hagynám ki. Isteni finomak a fagyik és olyan extrák. Minden ellenére Tihany területén 1 órát töltöttünk fent.

Átkocsiztunk Balatonfüredre. Magyarország területén ez az egyik kedvenc helyem, nem sok van, de ez benne a top 3-ba, már-már első helyen szerepel. Csak kutyás szállást nem találtunk itt még jót soha, várok tippeket! Nagyot sétáltunk a Tagore sétányon és kiültünk egy padra. Mivel megéheztünk közvetlen mellette bedobtunk két hatalmas pizzát. Isteni volt! Szökőkútnál kutyával rohangáltam a vízbe és senki se szólt be mit művelek, még mosolyogtak is a padokon, milyen bolondosan eljátszunk. Teljesen más volt, amit nem értek. Rengeteg képet készítettem itt.

15-20 perc alatt értünk vissza Tihanyi révhez. Gyorsan Szántódra értünk szinte észre se vettük. Balatonföldváron megálltunk a kis Tesco-nál vásárolni apróságokat. Update, ha nagyobb vásárlást terveztek, Szántódon van Aldi, Spar, Pepco stb., Fonyódon pedig rengeteg bolt. Ezek esnek a legközelebb autóval, ahol érdemes megállni.
Nekünk ezután az este pihenéssel telt.





























09.13. Csütörtök


Csütörtökre előre terveztük a programokat. Hallottunk a fonyódi kutyás strandról és meg szerettük volna nézni kutyával. Először megálltunk Lellén körbenézni, sétálni kikötőben. Nagy séta nem volt, de kutya élvezte. Hamar a melegre való tekintettel tovább mentünk Fonyódra. Táblákat figyelve, a kikötő mellett megtaláltuk a helyet.

Nos, hát hétköznap ellenére is sokan voltak, de nem vészesen. A bejáratnál akadt egy kis komplikációnk, mert egy kutya nem akart beengedni. Kutyám antiszoc és nem hagyta magát, így szerencsére bejutottunk. Fizetős, de nem kértek már pénzt. (200ft) Kutyám nem szereti a másik kutyákat, de jól viselkedett, baj nem volt se vele, se más kutyával. Egy aranyos gazdi még egy lasztit is adott nekünk, hogy ott játszhatunk vele. Normális emberek voltak bent és viszonylag jól nevelt kutyák. Egy fura család volt ott, akik kutya nélkül jöttek be, hogy ez szabad strandként funkciónál, de velük se volt baj, csak a felfogásuk volt érdekes, hiszen nekik e hely mellett volt szabad strand, ahova kutyát vinni tilos. Hát igen az ember bármit megtehet. Egyébként ez minket nem érdekelt csak most így utólag elgondolkodtatott.

Itt is kitérek a strand részre: A víz nem sekély, kutyának úszni nem árt tudni. Mi a 25 kilós kutyát ölbe úsztattuk. A füves rész tiszta volt, gondozott, bejáratnál van wc és mosdó, kukák. A baj vele, hogy kicsi. Nyáron tömegnyomor lehet ott. Több ilyen hely kéne!

Hazafele megálltunk Lellén ebédelni a kikötőnél. Finom hekket és pisztrángot rendeltünk, ami nekem gluténmentes volt! Előző nap sajnos bűnöztem, de itt végre találtam ehetőt számomra. Öszödön este fáradtan hazaérve már csak pihentünk és olvastam. 2 új könyvszerzeményemről később lesz bejegyzés.









Azt hiszem "röviden" ennyi történt ebben a három napban és folytatás pár nap múlva várható! :)



0 Megjegyzések